Dédszüleimről keveset tudok. Pontosabban: semmit. A képen nagyapám apja és anyja – mikor én születtem, ők már nem éltek. Nagyapám szavai szerint – ha jól emlékszem – édesapja állomásfőnök volt Szombathelyen. Az biztos, hogy nagyapám kapott tőlük egy flóbertpuskát gyerekkorában, és patkányokra lövöldözött vele valami lisztraktárban. És mintha egy elcsent vasutas tárcsával elindított volna egy vonatot, aminek nem lett volna szabad elindulnia. Az állomásnak tehát stimmelnie kell. Nagyanyám anyját még láthattam párszor, noha nem emlékszem rá. Azt tudom, hogy tébécés volt. Ő szentgotthárdi.

Apám édesanyjával – a kép tanúsága szerint – találkoztam, noha róla sincs emlékem. Cselédlány volt, talán Pöstyénben. Öt gyereket szült, három férfitól. Halála előtt zavarodott volt az elméje. Hazalátogató apámat elkergette, mondván, neki sosem volt gyereke. Férjéről, a „felvidéki mészárosról” (ez volt a foglalkozása) nincs fényképem. Ottó nagybátyám szerint nagytermészetű, rabiátus ember volt. Apám szinte soha nem beszélt a szüleiről nekem.

Anyai nagyszüleimet – Szentirmay Rezsőt és Ettingshausen Gizzellát – nagyon szerettem. Nem voltak jóban. Nagyapám vámtiszt volt, negyvennyolcban „demokrácia ellenes magatartás” vádjával felfüggesztették az állásából. Sok vámost küldtek akkor el. Nagyapám kishivatalnok lett a Mérőműszergyárban. Nagyanyám belerendült ebbe a változásba, méltóságos asszony szeretett volna lenni, ehelyett bolti eladó lett, aztán bedolgozott a Háziipari Szövetkezetbe. Csecsemőruhákat hímzett, gyönyörűen. Kitartó, erős, okos, boldogtalan asszony volt. Nagyapám gyönge, boldogtalan ember. Mindkettőjükről sokat írtam. Csao, bambínó c. darabom fontos szereplői. A forradalom után három és fél évig ők neveltek. Az első pofont a nagyapámtól kaptam.

Apám kommunista művész volt. A „rendszer” megváltásának álma sodorta a forradalomba, s lett annak egyik szegedi vezetője. Három és fél évet „ült” ezért az álomért. Gyerekkoromban ritkán láttam, később legjobb barátom lett. Imádta a színházat, a munkáját és a nőket. Sok gyönge minőségű szeszt ivott meg. Nem tudom, időnként boldog volt-e. Kedvelt engem, Fruska lánykámat nagyon szerette.

Anyukám színésznő lett. Nincs könnyű sorsa. A nyugodt, kiegyensúlyozott, derűs időn kívül sok mindent megkapott az élettől. Nagyanyám erejét és kitartását örökölte. Sokan kedvelték és kedvelik. Kislány korától kezdve ötven éven át gyönyörű volt – mindenki ezt mondja róla. Szépnek tűnik a képeken is. Öcsémmel él, remélem, sokáig még.

Anyám húgát, nagynénikémet, kit az édes „Dusi” néven emlegetjük, Amerikába hívta a sorsa. Michiganben él férjével, Tonival. Jól megvannak, minden évben hazalátogatnak.

Tibor unokaöcsém – Dusi nénikém fia – másfél évvel fiatalabb nálam, kertészmérnök Chicago mellett. Nagy fiai vannak, s néhány éve új felesége. Azt hiszem, ő elégedett és egészséges. Szeret vitorlázni, akárcsak én. Ez a kedvtelés hozott össze minket.

András öcsém nyugdíjas. Gyönyörű fiú volt, mindig apánkat látom benne. Nagy szíve van.

Emese húgom Franciaországban él. Gyerekei, Anna és Thoma minden évben töltenek velem egy hetet. Anna annyi idős, mint Eszti lányom, Thoma már „nagyfiú”, ha jól sejtem, tizennyolc körül jár.

Nagyfiaim András és Sándor. Andris operatőr, őt egy Jakab Magdolna nevű lánytól, első feleségemtől kaptam. Sanyi jelenleg Franciaországban dolgozik. Remek novellákat ír, szaxo-fonozik, sportol. Őt Monori Lili, második feleségem szülte nekem. Fruzsina lányom egyetemista, Szegeden. Anyukája a harmadik nejem, Mátis Zsuzsanna.

András fiam hajdan és most: Samu unokámmal

Sanyi fiam hajdan és most

Fruzsi lányom

Ötvenöt évesen találkoztam a „mindent felülíró” szerelemmel. Szabó Gabi még csak negyven éves, én mégis hatvanhárom éve ismerem. Ha hinnék Istenben, megköszönném neki, hogy végre összehozott vele. Mellette jóban-rosszban a „helyemen érzem magam”. Remek színésznő.

BARÁTAIM:

Béres Attila barátomról három könyvet írtam. A trilógia Béres nevű hőse persze nem ő, de a figurát róla „mintáztam”. Papp Janó barátommal egy évig együtt laktam a Színművészeti Főiskola kollégiumában. Ő negyedéves volt, én elsős. Felnéztem rá, mint egy félistenre. Sok-sok év után, úgy tíz esztendeje barátkoztunk újra össze. Az egyik legjobb ember, akit ismerek. Farkas Lacit a kártya hozta nekem, egy ultipartiban futottunk össze. Irodalmi szerkesztő a tisztes foglalkozása. A világon minden tud. Mihály Tomi, a legendás Omega együttes basszgitárosa, nem csupán nagyszerű zenész, de remek vitorlázó és őszinte barát. Vele írtuk az 56 csepp vér c. musicalünket, most új darabon dolgozunk.

Béres Attila nejével, Marival | Papp János és Farkas Laci | Mihály Tomi, nejével, Julival

A többiekről majd máskor mesélek.